„Imádom az anyámat, annak ellenére, hogy egy árvaházban hagyott hét szörnyû évre”
Vidal Sasson neve bejárta az egész világot, noha gyerekként életkörülményei nem utaltak arra, hogy egy napon így lesz. 1928-ban, London keleti felében, East-Enden született, szûkös anyagi körülmények között, s helyzete még nehezebbé vált, miután nôcsábász apja elhagyta a családot.
Anyja egyedül nem tudta eltartani Sassoont és öccsét, Ivort, így ideiglenesen gyermekeit egy zsidó árvaházban helyezte el, ahol Vidal 7 évet töltött. Sassoon mindenesetre nem élte meg az árvaházban töltött éveket egyértelmûen negatívnak.
Anyja egyedül nem tudta eltartani Sassoont és öccsét, Ivort, így ideiglenesen gyermekeit egy zsidó árvaházban helyezte el, ahol Vidal 7 évet töltött. Sassoon mindenesetre nem élte meg az árvaházban töltött éveket egyértelmûen negatívnak.
Anyja hiányán és a kevés ételen kívül alapvetôen nem volt mindig olyan rossz, fôleg amikor már öccse is vele volt (Ivor késôbb került az árvaházba, mert nem volt elég idôs amikor Vidal odakerült). Miután anyja újból megházasodott és képessé vált gyermekei eltartására, a gyerekek
hazamehettek. Vidal már 12 éves korában dolgozni kezdett, hogy anyagilag segíthesse családját. Kezdetben újságokat hordott ki, amit nagyon élvezett, 14 éves korában kesztyû gyárban is dolgozott,
majd biciklivel járta a várost és táviratokat kézbesített. Ekkoriban a német légierôk sûrûn bombázták Londont, így a gyermek Sassoonnak hamar hozzá kellett szoknia a vér, a halottak és a rombolás mindennapi látványához.
Történt aztán, hogy anyja, Betty egyik álmában egy fodrász szalonban látta Vidalt, így hamarosan el is vitte kamasz fiát a helyi borbélyhoz „Professzor” Adolf Cohenhez tanoncnak, hogy idôvel kitanulja
a szakmát is. Igaz, ez a fodrász jóindulatán is múlt, mivel Vidal anyja nem tudta kifizetni a tandíjat, Cohen mégis felfogadta Sassoont annak fejében, hogy nem fog bért kapni mint a többi tanonc, aki kifizette tandíjat. A kamasz Sassoon nem igazán lelkesedett azért, hogy fodrász legyen, de megragadta a lehetôséget, anyja meggyôzô erejének köszönhetôen. A késôbbi sikerei sem feledtették Sassoonnal, hogy anyjának mennyit köszönhet, önéletrajzában ekképpen emlékezik meg anyja szerepérôl az életében: „Most ha visszagondolok a karrieremre az, hogy vághattam a haját a világ leggyönyörûbb hölgyeinek, és hallgathattam titkaikat, az egyetlen nagyszerû hölgy miatt volt lehetséges, mert ô hitt bennem.” Végül a szakmához való hozzáállása adhatta meg sikerének kulcsát, hiszen úgy vallotta, ha már egyszer fodrász lesz, akkor legalább a legjobbnak kell lennie.
Vidal úgy látta, nem volt ügyesebb vagy tehetségesebb a vele együtt dolgozó fodrász tanoncoknál – egyszer például dauerolás közben teljesen leégette egyik vendégének a haját – a két év gyakornokság
letelte után mégis a folyamatos fejlôdés és tanulás iránti vágy további ismeretek
megszerzésére inspirálta.
Ott volt a fejében az elképzelés, hogy milyen frizurákat akar készíteni, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a kellô tudása viszont hiányzik. Ezért munka után gyakran látogatta meg az angol, francia és olasz fodrászati akadémiákat, ahol az oktatókat kérdezgette a szakma fortélyairól.
Amikor nem ezzel foglalkozott, vagy dolgozott, akkor pedig egy antifasiszta tinédzserek csoportjával járta az utcákat, akik szerint Vidal egy bátor és megbízható srác volt. Ekkoriban sokat foglalkozott az antiszemitizmus elleni harccal, tagja volt egy veterán szervezetnek (fiatal kora miatt
nem harcolhatott a háborúban), aminek keretén belül fasiszta gyûléseket zavart meg társaival együtt London keleti részén; 1948-ban pedig egy évig harcolt a zsidóarab háborúban Izraelért. Az egyik újság „antifasiszta harcos-fodrászként” emlegette Sassoont egy cikkben. A háborúból való visszatérte után alapította meg legelsô saját fodrász szalonját.
Mikor innen visszatért, akkor találkozott azzal a mesterrel, akire mindig is vágyott, mégpedig Raymond Bessone-nal, alias Teasie-Weasie, a celebek fodrászával. Ô is egyfajta különcnek számított akkor a fodrász társadalom szemében, ugyanis olyan elveket vallott, miszerint 20 év feletti nôknek nem szabad hosszú hajat viselniük, mert öregít, valamint a középen való elválasztás is kerülendô.
A hajfestés tekintetében is újítónak számított, ugyanis a megszokott színek mellett szívesen alkalmazta a pink, lila vagy narancs színeket. Sasson nagyon hálás volt mesterének a tudásért, amit tôle szerzett, a késôbbiekben így beszélt Bessone-ról:
„Ô tényleg megtanított arra, hogyan kell hajat vágni… nélküle soha nem értem volna el azt, amit elértem.”
Amikor nem ezzel foglalkozott, vagy dolgozott, akkor pedig egy antifasiszta tinédzserek csoportjával járta az utcákat, akik szerint Vidal egy bátor és megbízható srác volt. Ekkoriban sokat foglalkozott az antiszemitizmus elleni harccal, tagja volt egy veterán szervezetnek (fiatal kora miatt
nem harcolhatott a háborúban), aminek keretén belül fasiszta gyûléseket zavart meg társaival együtt London keleti részén; 1948-ban pedig egy évig harcolt a zsidóarab háborúban Izraelért. Az egyik újság „antifasiszta harcos-fodrászként” emlegette Sassoont egy cikkben. A háborúból való visszatérte után alapította meg legelsô saját fodrász szalonját.
Mikor innen visszatért, akkor találkozott azzal a mesterrel, akire mindig is vágyott, mégpedig Raymond Bessone-nal, alias Teasie-Weasie, a celebek fodrászával. Ô is egyfajta különcnek számított akkor a fodrász társadalom szemében, ugyanis olyan elveket vallott, miszerint 20 év feletti nôknek nem szabad hosszú hajat viselniük, mert öregít, valamint a középen való elválasztás is kerülendô.
A hajfestés tekintetében is újítónak számított, ugyanis a megszokott színek mellett szívesen alkalmazta a pink, lila vagy narancs színeket. Sasson nagyon hálás volt mesterének a tudásért, amit tôle szerzett, a késôbbiekben így beszélt Bessone-ról:
„Ô tényleg megtanított arra, hogyan kell hajat vágni… nélküle soha nem értem volna el azt, amit elértem.”
